Bozóki Tamás     furulyák,  hegedű

Tamás klasszikus furulyásként kezdte zenei pályáját nyolc éves korában Szegeden, majd Zolitól és Zalántól hallott először moldvai népzenét, akikkel majdnem egy évtizeden át egy néptánccsoportba járt. Gyorsan fellelkesedve barátjaitól rengeteg dallamot megtanult, és attól kezdve rendszeres résztvevője volt Hodorog András furulyás kurzusainak. Gimnazistaként kezdett hegedülni Lipták Dániel tanítványaként. 2008 táján csatlakozott a Korinda zenekarhoz, szakmája szerint kutató geofizikus.

Csenki Zalán    koboz, furulyák,  kontra

Csenki Zalán 1993-ban született Szegeden. Fő hangszere a koboz, mellette tamburákon és kontrán, valamint népi furulyán és tárogatón játszik. Hodorog András moldvai csángó furulyástól kezdett népzenét tanulni, majd a Fábri Gézához kötődő szegedi Mester Tanoda zenei műhelyében ismerkedett meg a kobozzal.  Népzenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol több új formációban is hallhattuk játékát (Pengetős Trió, Kobzart Folkműhely). 2018-ban jelent meg első szólólemeze Kobzás címmel. Szintén ebben az évben előadó-művészeti tevékenységét Junior Príma Díjjal ismerték el.

Csenki-Túri Luca   hegedű

Luca Kecskeméten született, hegedülni 8 éves korában kezdett el. Pár évvel később érdeklődése a népzene irányába fordult. A váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola népi hegedű szakának elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén folytatta tanulmányait, ahol előadóművész, majd tanári diplomát szerzett. 2014 óta a Korinda Zenekar tagja, ezidőtájt kezdett el komolyabban foglalkozni a moldvai hangszeres népzenével.

Jávorszky Zoltán     furulyák,  gardon

Zoli a szegedi Waldorf iskola keretein belül fogott a kezében először furulyát, 6 éves korában. Négy évvel később került kapcsolatba a moldvai népzenével egy Hodorog András által tartott kurzuson; ettől fogva szabadidejének jelentős részét kurzusokon és táborokban való részvétel tette ki, ahol a moldvai furulyamuzsika-tudását fejlesztette. A Korinda Zenekar alapító tagja, civilben villamosmérnökként dolgozik.

Nádasdy Fanni    ének

Az első nagy találkozást a népzenével a Budapest Főváros Bartók Néptánc Együttes utánpótlás csoportjába való bekerülés hozta. Strack Orsolya csoportjában a tánc nemcsak a kárpát-medencei népzene- és néptánckincs megismerésével nem csak egy új világ nyílt ki számára, de egy új életformát is hozott. A klasszikus zenei tanulmányokat így hamarosan az Óbudai Népzeneiskolában Fábián Éva népi ének órái egészítették ki, amely a mérleget egyértelműen a népzene felé billentette és hamarosan távlati célok megalapozójává vált.

Várai Áron    dob, ének, gardon

1995-ben született Dunaújvárosban. Négy évesen néptáncolni kezdett Baracson, ahol az általános iskolai tanulmányait is folytatta. Ezután Széchenyi gimis lett Dunaújvárosban, majd két év után Székesfehérvárra került a Hermann László Konziba. Csodálatos négy évet töltött itt (TáncolKodó, Alba Regia táncegyüttes, Kákics zenekar, számos közreműködés színházi darabokban, más zenekarokkal, táncegyüttesekkel). Útja a Zeneakadémiára vezetett, népi ének és népi duda művésztanári szakra. A zenét választotta foglalkozásának, ezt tükrözi változatos hangszerrepertoárja is. 2018 óta a Korinda dobosa, énekese, emellett a Góbé és a Dante zenekarok állandó tagja.